Gasztronómiai kategória

Gasztronómiai kategória

G1 versenyszám: Hidegtálak
2019. március 30

 A versenyre szállodák, panziók, catering cégek és vendéglők szakácsai nevezhetnek.

A versenyzők egyénileg vagy maximum 4 fős csapatokban nevezhetnek, amelyből egyik résztvevő a csapat irányítója. Egy vendéglátó egység maximum egy egyéni versenyzőt és egy csapatot indíthat.

A csapatban versenyzők feladata:

  1. ÜNNEPI HIDEGTÁL, 8 személyre, amely hús alapú fogásokból áll: három alapelem, három köret, három szósz, egy saláta és egy bemutató tál, hal nélkül.
  2. EGY HAGYOMÁNYOS ROMÁN FOGÁS, 4 személyre és egy adag tányéron elhelyezve. A készített fogás legyen főétel, készíthető disznóhúsból, csirkéből, vadhúsból, halból, lakto-ovo-vegetáriánus alapanyagokból vagy száraztésztából is. A menü lehet újraértelmezett román fogás is. A fogás 4 személyre készüljön, és köretet és szószt is kell tálalni hozzá. A hagyományos román fogás lehet melegen készített és hidegen tálalt. Az étel mellett egy leírásban a versenyzőknek részletezniük kell a hagyományos román fogás elkészítését (amelyből az is kiderül, hogy melyik régióban hagyományos a fogás és hol készítették el először).
  3. TÁNYÉRDESSZERT (kombinált), 2 személyre. A desszertet két tányéron kell tálalni (a zsűri 2 egyforma tányért vár): ugyanolyan alapanyagokból, mennyiségekből, ugyanolyan előkészületekkel és elkészítési folyamattal. A desszertnek éttermi desszertnek kell lennie. A desszertből a versenyző kóstolót kínál a zsűrinek, kis darabokat, díszítő elemek nélkül. A desszert lehet régmúlt idők édessége is.

A csapatoknak mindhármat el kell készíteniük (az 1, 2, 3 pontokban felsoroltokat). A versenyzők hozhatnak bemutató tálakat is.

Az egyéni versenyzők feladata:

  1. ÜNNEPI HIDEGTÁL, 6 személyre, mely hús alapú fogásokból áll: három alapelem, három köret, három szósz, egy saláta és egy bemutató tál, hal nélkül.
  2. TÁNYÉRDESSZERT (kombinált), 2 személyre. A desszertet két tányéron kell tálalni (a zsűri 2 egyforma tányért vár): ugyanolyan alapanyagokból, mennyiségekből, ugyanolyan előkészületekkel és elkészítési folyamattal. A desszertnek éttermi desszertnek kell lennie. A desszertből a versenyző kóstolót kínál a zsűrinek, kis darabokat, díszítő elemek nélkül. A versenyzőnek le kell írnia a desszert elkészítésének lépéseit.

A zsűri pontozza a tányér általános küllemét, amelynek ínycsiklandónak, elegánsnak és esztétikusnak kell lennie. Értékelik az egészséges jelleg és a modern ízlés kiegyensúlyozott társítását, valamint a színek és az ízek harmóniáját. Nem utolsósorban, a könnyű emészthetőség is szempont. A zsűrizésnél figyelembe veszik a helyes elkészítési módot, a recept különlegességét, a tál díszítési módját és a tematika betartását.

Minden versenyzőnek a versenyre benevezett ünnepi tál mellé el kell helyeznie egy leírást, amely tartalmazza a fogás megnevezését és a felhasznált alapanyagok listáját. A leírás nem tartalmazhatja annak a nevét, aki a terméket készítette, a képviselt cég nevét, logóját, szimbólumát vagy bármilyen más grafikai elemet, amely alapján beazonosítható, hogy ki készítette a terméket.

A győztes nem csak a trófeát nyeri meg, hanem népszerűbb is lesz a kiállításon jelen lévő szakmédiának köszönhetően.

Zsűrizési szempontok: bemutatás és innováció, kompozíció, helyes szakmai felkészültség, a tematika és a szabályzat betartása.

A zsűrizés befejezése után a versenyben résztvevő minden ünnepi hidegtál kiállítva marad a kiállítás idejére és a látogatási idő lejárta után vihető el.

A díjazás után, a versenyzők minden tál mellé tehetnek egy A5 méretű címkét, a hidegtálat készítő személy és/vagy a képviselt cég nevével.

 

 

 

 

Pék-péksütemények kategória

Pék-péksütemények kategória

Az Év Kenyerei

Az elmúlt évekhez hasonlóan az „Év Kenyere” versenykategóriában két versenyszámban is lehetett nevezni. Így a gyártási folyamat és a napi termelési mennyiség függvényében kézműves és ipari technológiával készült kenyér versenyszámokban is versenyezhettek. A szakmai zsűri díjazta mind a legjobb ipari, mind a kézműves úton előállított kenyereket.

Cukrász kategória

C1 versenyszám: Torta (2019 Év Tortája)

  1. Március 28

Tematika: Dietetikus torták

A 2019-es Év Tortája cím elnyeréséért a versenyzőknek egy innovatív, eredeti, ízletes, ötletes megnevezésű dietetikus tortát kell elkészíteniük.

Ez a honlap sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.
Bővebben Ok