Délkelet-Európa legjelentősebb nemzetközi sütőipari, cukrászati gasztronómiai, fagylalt, kávé és vendéglátóipari szakmai kiállítására 2021. szeptember 21-23 között, Aradon, Romániában kerül sor. Termékek, szolgáltatások és technológiák legszélesebb skálája tekinthető majd meg a kültéri és beltéri standoknál: a legújabb technológiáktól és felszerelésektől kezdve, innovatív alapanyagokon és eszközökön, szoftvermegoldásokon és professzionális higiéniai megoldásokon át egészen csomagolásokig és tortadíszítő elemekig mindent megtalálnak a látogatók.
A GastroPan kiállítás 12 évig sikeresen tömörítette a szektor legfontosabb szereplőit valamint az innovatív technológiák legjavát, ezáltal üzleti katalizátorként működött, minden érdekelt fél számára elérhetővé téve az információt és a lehetőségeket egyaránt. A koronavírus járvány okozta negatív hatások ellenére, a szervezők mindent megtesznek annak érdekében, hogy a rendezvény továbbra is kiváló inspirációs forrásként szolgáljon mindazok számára, akik a vendéglátóipari, cukrászati vagy pékipari szektorban szeretnék vállalkozásukat elindítani, fejleszteni vagy akár újraindítani. A szervezés a legszigorúbb járványügyi megelőzési és biztonsági intézkedések mellett zajlik. Idén a fő a hangsúlyt az innovatív üzleti megoldások megtalálása és ismertetése kapja, amelyek nemcsak arra alkalmasak, hogy a krízishelyzetből kiragadják a vállalkozásokat, hanem hogy a termékek és szolgáltatások minőségét és piaci értékét jelentős mértékben növeljék.
A GastroPan kiállítás megoldásokat kínál a járvány utáni fellendüléshez
A következő GastroPan kiállítás új perspektívákat és megoldásokat nyújt a vendéglátóipari, cukrászati és pékipari szegmensek számára. Úgy az egész társadalom, mint a gazdasági közeg lassan elkezdett hozzáidomulni a kényszerítő körülmények hatására létrejött “új normalitáshoz”, melyet a koronavírus járvány által generált gazdasági helyzet határoz meg. A krízis által jelentős mértékben érintett felek közé sorolhatjuk azokat a vállalkozásokat, melyek pont a GastroPan elsődleges célközönségét képezik. Minden tényezőt és kontextust figyelembe véve viszont, bármennyire is kritikusnak tűnik az aktuális helyzet, ez ugyanakkor egy lehetőséget is magában hordoz, ami a vállalkozások jövőbeli átformálását illeti, és a stratégiai, átgondolt tervezés teljesen új, felfele ívelő irányvonalat szabhat bármely érintett vállalkozás számára. Talán most van a legalkalmasabb az idő arra, hogy innovatív ötletekbe és megoldásokba fektetve a megváltozott igényekkel jellemezhető, új fogyasztói réteg elvárásait megismerve ezt minél magasabb minőségben kiszolgálják, ily módon bebiztosítva a szolgáltatás vagy a termék reális piaci értéket és az irányába növekvő keresletet.
Fedezzék fel biztonságban a GastroPan kiállításon bemutatott megoldásokat
A GastroPan kiállítás tárt kapukkal vár minden résztvevőt, bonyolult belépési procedúrák nélkül! A szervezők készek a hatóságok által előírt és javasolt biztonsági protokoll és intézkedés teljeskörű betartására, ami a résztvevők teljes biztonságát garantálja. A fertőtlenítő pontok kihelyezése és működtetése, a látogatók nyomon követése, szűrése és korlátozása olyan hatékony és bizonyítottan bevált intézkedések, amelyek természetesen alkalmazva lesznek.
A cukrász-, pék-, sütő- vagy vendéglátóipar bármelyik szegmensének beszállítói standot foglalhatnak a GastroPan nemzetközi kiállításra, a következő elérhetőségek egyikén: +40733-313.043,
A pékek, cukrászok és szakácsok megmutathatják tehetségüket a GastroPan 2021 versenyein
A kiállítás keretein belül újra megszervezik a GastroPan Versenyeit is, és átadják a "2021 Év Tortája" és a "2021 Év Kenyere" trófeákat. A GastroPan versenyei 3 fő kategóriára oszlanak: első nap, szeptember 21-én a CUKRÁSZ kategória versenyszámaira kerül sor, a második napot, azaz szeptember 22-ét a PÉK-PÉKSÜTEMÉNY kategóriának szentelik, és a harmadik napon, szeptember 23-án tartják GASZTRONÓMIAI versenyeket.
A 2020-as belépő talonok érvényesek lesznek a 2021. szeptemberi kiadáson
A GastroPan kiállítás 2021. szeptember 21-23 között várja látogatóit, 10:00 - 18:00 óra között. A belépés meghívóval vagy belépőjeggyel történik, amely ingyenesen elérhető a www.gastropan.ro weboldalon. A GastroPan 2020-ra kiadott meghívok és belépőjegyek érvényesek maradnak!
A GastroPan kiállítással kapcsolatos információkért hívják a +40733-313043 számot vagy írjanak a következő e-mail címre: